Tudomány-népszerűsítés

Tóth Krisztina
Magyar Kurír
2018. október 4.
Rangos nemzetközi szimpóziumot szervezett a Magyar Tudományos Akadémia és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoportja szeptember 27–28-án Budapesten.
középkor, kora újkor, konferencia
Kanász Viktor
Magyar Kurír
2018. február 8.

Október 17-én az MTA–PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport, a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár, valamint a Kubinyi András Történész Műhely közös szervezésében tartottak könyvbemutatót a PPKE BTK budapesti épületében, melyen a levéltár két legújabb kötetét mutatták be.

könyvbemutató, kora újkor, reformáció, XX. század, egyházüldözés
Kanász Viktor
Újkor.hu
2018. október 20.

Forgó András történész, a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének habilitált egyetemi docense. Főként az egyház és a rendiség 18. századi kapcsolatával, tágabb értelemben a korszak politikai kultúrájával foglalkozik. Forgó Andrással Kanász Viktor beszélgetett.

interjú, újkor
Horváth Terézia
Újkor.hu
2018. november 21.

A 2016-os év fontos jubileum volt a Domonkos Rend számára, mivel ekkor ünnepelték a rend alapításának 800 éves évfordulóját. Az évforduló alkalmából 2016.

könyvbemutató, kora újkor, újkor, XX. század, domonkos rend
Tóth Krisztina
Újkor.hu
2018. október 22.

Az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport The Agents of Foreign Communities and European-American States in Rome címmel rangos nemzetközi konferenciát szervezett 2018. szeptember 27–28-án Budapesten.

kora újkor, újkor, középkor
Kanász Viktor
Újkor.hu
2018. október 10.

A második világháborút követő kommunista diktatúra sok egyháztörténeti kutatást lehetetlenített el, s így több fontos könyv torzóban, a fiókok mélyén maradt. Az elmúlt évtizedek során külön figyelmet fordított a magyar tudományos közeg e könyvek kiadására.

középkor, könyvbemutató, domonkos rend
Tóth Krisztina
Újkor.hu
2018. október 30.

A Fraknói Kutatócsoport fontos feladata, hogy a vatikáni kutatásait ne izoláltan végezze, hanem a lehető legszélesebb kooperációra törekedjen a nemzetközi és hazai történeti, egyháztörténeti műhelyekkel.

veszprémi egyházmegye, kora újkor, újkor, XX. század, könyvbemutató, egyházüldözés, reformáció
Horváth Terézia
Újkor.hu
2018. október 31.

2018. október 15-én kora este a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Sophianum épületében Paul Shore, a kanadai University of Regina oktatója tartott előadást.

jezsuita rend, előadás, kora újkor, historiográfia, Pázmány Péter
Tóth Krisztina
Újkor.hu
2018. november 22.

A Hunyadi Mátyás születésének 575. és trónra lépése 560. évfordulója alkalmából rendezett emlékév egyik kiemelkedő eseménye volt a 2018.

középkor, konferencia, Hunyadi Mátyás
Nemes Gábor
Újkor.hu
2018. december 15.

Amikor 1881-ben XIII. Leó pápa megnyitotta a Vatikáni Levéltár kapuit, mi magyarok sem tétlenkedtünk: a kutatás és a forrásfeltárás a jeles pap történész, Fraknói Vilmos vezetésével, nagy erőkkel indult el.

historiográfia, középkor, XX. század, győri egyházmegye
Horváth Terézia
Újkor.hu
2018. december 22.

Immár második alkalommal mutatták be a Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport új kötetét (Formularium Ecclesiae Strigoniensis). Róma után Budapesten az MTA Székházának második emeleti Kistermében 2018.

könyvbemutató, középkor
Menyhárt Ágnes
Újkor.hu
2018. december 23.

2018. december 17-én mutatták be a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltárának, a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény Levéltárának és a Magyar Napló Kiadó legújabb kiadványait.

könyvbemutató, domonkos rend, középkor, újkor, XX. század
Sági György
Újkor.hu
2018. augusztus 19.

A karizmatikus horvát főpap, Alojzije Viktor Stepinac személye olyan a horvát nemzetnek mint számunkra Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása.

XX. század, életrajz, Alojzije Viktor Stepinac, egyházüldözés, Horvátország
Nemes Gábor
Újkor.hu
2018. augusztus 10.

Nyáron magyar turisták százezrei özönlik el Horvátországot, többségük a tengerparton tölti minden idejét. Pedig a kedvelt üdülőhelyektől nem messze igazán érdekes látnivalókra is bukkanhatunk, ahol szinte tapintható a történelem.

kora újkor, reneszánsz pápaság, végvár, hadtörténet, Horvátország
Schvéd Brigitta
Újkor.hu
2018. augusztus 11.

Az idei évben immár negyedik alkalommal, 2018. augusztus 2–5.

nyári akadémia, középkor, kora újkor, újkor, XX. század, szombathelyi egyházmegye, előadás, levéltár, oktatás, domonkos rend
Fedeles Tamás
Újkor.hu

Az V. Miklós pontifikátusával (1447–1455) kezdődő és III. Pál uralkodásával (1534–1549) véget érő időszak a reneszánsz pápaság kora.

VI. Sándor, reneszánsz pápaság, életrajz, középkor
Fischer Gergely, Porubszky Ádám
Újkor.hu

2018. május 16-án szervezte meg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen működő Kubinyi András Történész Műhely az Egyháztörténeti Klub következő előadását az egyetem Mikszáth téri épületé­ben.

XX. század, historiográfia, Kubinyi András Történész Műhely, Prohászka Ottokár, székesfehérvári egyházmegye
Horváth Terézia
Újkor.hu

Az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport 3. műhelyszemináriumát tartotta 2018. május 18-án, melynek keretein belül Lakatos Bálint újonnan megjelent kötetének bemutatójára került sor a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Mikszáth téri épületében.

Archivio Segreto Vaticano, műhelyszeminárium, középkor, forráskiadvány, supplicatio, könyvbemutató
Tóth Krisztina
Magyar Kurír

Május 18-án tartották az MTA-PPKE Fraknói Vilmos Római Történeti Kutatócsoport harmadik egyetemi műhelyszemináriumárát a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Az eseményen Lakatos Bálint, a Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tudományos munkatársa mutatta be a kutatócsoport új forráskiadványát.

műhelyszeminárium, supplicatio, középkor, Archivio Segreto Vaticano, könyvbemutató, forráskiadvány
Tóth Krisztina
Újkor.hu
2018. december 5.

Fraknói Vilmos nagyváradi kanonok és arbei választott püspök a 19–20. századi magyar katolicizmus nagyformátumú egyénisége, a történettudomány kiváló ismerője és művelője, a vatikáni magyar történeti kutatások úttörője és a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Születésének 175.

Fraknói Vilmos, historiográfia, életrajz, XX. század