A VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus első munkanapján, 2016. augusztus 23-án a Pécsi Tudományegyetem patinás Vargha Demján Konferenciaterme adott helyt a 21. századi vatikáni magyar történeti kutatások nagyszabású seregszemléjének. A Kongresszus egyik legtöbb előadást felvonultató szimpóziuma a középkortól a 20. századig tárgyalt magyar szempontból meghatározó római fondokra alapozott kutatási eredményeket. Szervezői Fedeles Tamás és Tusor Péter voltak. Az üléselnöki teendőket Msgr. Török József, a PPKE HTK egyháztörténész professszora, a Kutatócsoport szenior kutatója és tanácsadója látta el. A délelőtti szekciók előadói középkori, illetve kora újkori, a délutáni szekciók előadói újkori és jelenkori témákat vizsgáltak.
A szimpóziumot Tusor Péter nyitotta meg, aki bevezetőjében kifejtette, hogy a hungarológiai kongresszus keretében történő előadás a római magyar kutatások intézményesülésének fontos lépcsője, egyben egyfajta programterv az elkövetkezendő fél évtizedre.
Az első szekció első előadója Maléth Ágnes előadásában a szentszéki–magyar kapcsolatokról beszélt I. Károly idején. Sorra vette a téma vatikáni forrásbázisát, az ez alapján érdeklődésre számot tartó témaköröket, kiemelve közülük a 14. század 1. felében alkalmazott beneficiális politikát, melyről eddigi kutatási alapján táblázatokkal és diagramokkal gazdagon adatolt képet vázolt fel. A következő előadó, Fedeles Tamás az Apostoli Kamara 14. századi magyarországi kollektorainak infrastruktúráját és körülményeit ismertette; az adószedés személyi és tárgyi feltételeit, továbbá viszontagságaikat, későbbi hivatali egyházi karrierjüket tárgyalta. Többek között rámutatott, hogy a kollektorok 2/3-a külföldi, döntő többségében francia és olasz származású volt, míg a subkollektorokat a helyi egyháziak közül nevezték ki. Szovák Kornél időben némileg előrelépve, 1405-től 1484-ig három pápa pontifikátusa idején (II. Pius, II. Pál és IV. Sixtus) beérkező szupplikációk közül a török veszélyre hivatkozókra összpontosította figyelmét. Több olyan példát hozott, melyben a szupplikáció jóváhagyásának feltétele a végekre irányított anyagi vagy emberi erőfeszítés volt. Nemes Gábor vizsgálódását a 15–16. századi Rómában tartózkodó győregyházmegyeiekre szűkítette, sorra véve a tartósan és az alkalmilag (zarándoklat, követség, vezeklés, hivatali ügyintézés, egyetem, stb.) ott időző laikusokat és klerikusokat. A szekció utolsó előadásában Lakatos Bálint egy érdekes forrást, a pápai udvar 1504. évi követi precedencia-listáját elemezte, összevetve és időrendbe rendezve a lista öt változatát, kiemelve a magyar király helyét ezeken. A rangvitákat és kezelésüket – köztük a két magyar vonatkozásút (1487. február 2-án a skót követtel, 1494. február 2-án a nápolyi követtel) – táblázatban ismertette.
A második szekció előadásainak nagy része egy-egy konkrét újkori személyiséget, annak látásmódját, munkásságát vagy hivatali idejét vizsgálta. Kanász Viktor Fráter György perének vatikáni forrásait tanulmányozva rámutatott arra a tényre, hogy olykor a már feldolgozottnak vélt anyagok is rejthetnek értékes magyar vonatkozásokat. Egyrészt, mivel nem feltétlenül ismerték a kutatók a teljes rendelkezésre álló forrásanyagot, másrészt csak a fontosnak vélt részeket kivonatolták. Kruppa Tamás Giovanni Argenti jezsuita páter és Bocskai között kibontakozó vallási és politikai természetű polémiát ismertette, melyről a források egyoldalúan a jezsuita szemszögből számolnak be. Kisvarga Gábor a néhai teológiaprofesszor Galla Ferenc kéziratos monográfiája kiadási előkészületeinek kihívásait ismertette. Az 1970-es években elkészült kézirat a hódoltsági missziószervezés összes aspektusát áttekinti, a benne szereplő adatok Tóth István György és Molnár Antal kutatásaival részben átfedésben vannak, részben időhatáraiban jelentősen túl is lép rajtuk. Mihalik Béla Vilmos Georg von Martinitz gróf római követsége idején kipattant precedencia-vitából kiindulva vázolta fel mindössze négy évig (1695–1699) tartó követsége történetét, a pápával vitáját és bukását. A szekció végén Tusor Péter – nyitva a következő szekció első előadása irányába – a 17. századi processus informativusok feldolgozásában rejlő lehetőségeket ismertette. Meglátása szerint érdemes korszakos feldolgozásban és tematikus bontásban gondolkodni, s különválasztani az adott személyről és egyházmegyéről feltett kérdésekre beérkező válaszok vizsgálatát.
A következő szekcióban Tóth Tamás ugyanezt a forrástípust vizsgálta egy évszázados eltéréssel: a 18. századi kánoni kivizsgálási jegyzőkönyvekben rejlő potenciálokra mutatott rá. Lelőhelyeiket, formai kritériumaik szabályozását, a bennük szereplő kérdéseket vette sorra és a kérdéses anyag nagyságrendjét illusztrálta számokkal. Gárdonyi Máté egy hasonlóan fontos, a magyar egyházmegyék állapotáról információval szolgáló vatikáni forráscsoportot, az 1928-as quinquennalis jelentéseket és ezeknek nunciusi értékelését, valamint a rájuk adandó választervezeteket, Cesare Orsenigo velük kapcsolatos javaslatait ismertette.
Az utolsó szekcióülés teljes egészében a 20. századra összpontosított. Tóth Krisztina egy hazai levéltárak fényében meglehetősen gyakran vizsgált kérdés, a magyar királyi főkegyúri jog szentszéki értékelésének változását mutatta be eddig a magyar kutatás számára ismeretlen forrásokra támaszkodva, a Rendkívüli Egyházi Ügyek Kongregációja 1919. február 2-ai, 1921. november 8-ai és 1922. július 30-ai jegyzőkönyve és azok előkészítő anyaga alapján. Fehér Lilla a Szent István ház Alapítványi Levéltárában található Apor Gábor gyűjtemény és Zágon József gyűjtemény egyes dossziéi alapján az emigrációs Szent István Akadémia felépítését és történetét vázolta annak 1951-es kezdeteitől egészen 1962-es megszűnéséig. A szimpózium utolsó előadója, Rétfalvi Balázs szintén a 20. század második feléből merített témát: Kovács Sándor szombathelyi püspök és a római Kúria kapcsolattartását vizsgálta hazai levéltári források alapján, tekintve hogy a téma forrásainak nagy része – a II. Vatikáni Zsinat Levéltárán kívül – Rómában még nem kutatható.
Az szimpózium anyaga a Kutatócsoport sorozatában (Collectanea Vaticana Hungariae) lát majd napvilágot (Magyarország és a római Szentszék. Vatikáni magyar kutatások a 21. században, CVH I/15).
Tóth Krisztina
Program
Plakát
Képek
